Na mind 1, végül is ez egy ilyen létösszegző, tervbeszámoló, és részben kicsit önsajnáltató, depresszív és még inkább panaszkodós journal lesz. Szóval aki olvassa készüljön fel erre. XD
Nos sok minden történt az elmúlt időszakban. Rengeteg minden, amit kicsit lehet nehéz lesz szavakba önteni. de hát megpróbáljuk ezt is. Miért is ne feszegetném a határaimat fogalmazás terén. XD Úgy is van mit fejlődnöm ebben is. Ahogy az életben és a rajzolásban is. Ugye említettem hogy elmaradtam. Nagyon is. ><
A tanulás mint olyan, nos főképpen erre kell/kellene koncentrálnom. Szerencsésnek mondhatom magam, mert viszonylag jó a fejem, hamar beszívom a tudást, csak a magolással vannak problémák és ami nem érdekel azzal rendszerint nem foglalkozol. >< Ja meg a lustaság is betolakodik az életembe. XD Na meg az informatika érettségi is hátra van még. Az idő pedig egyre csak fogy... és fogy... és fogy. :/
Bár lenne már nyár. Akkor többet rajzolnék és fel is tölteném. Nemsokára vége mindennek azt szeretném remélni.
Ahogy nézegettem a mondós újságokat, többek között a rajzversenyes részeket, felütötte a fejét bennem egy enyhe magamba fordulásra okot adó dolog. Bár a versenyek sosem érdekeltek, mindig csak úgy tartottam hogy felesleges erőfitogtatás. Most kicsit úgy érzem le vagyok maradva és nem kap elismerést az amit csinálok. Lehet csak én érzem így, meg hogy csak az én fejemben van ez, Nem tudom. A lényeg hogy nem csüggedek. Reménykedek hogy egy nap olyan jó művész leszek mint az itteni magyar rajzos ismerőseim, vagy a többi deviantartos kiváló művész akik példaképeim is egyben. Megpróbálok innentől kezdve jobban teljesíteni aztán lesz ami lesz.
Egy igen idegesítő dolog vette kezdetét körülbelül 1-2 hónapja. Nem tudom részletezzem e, de annyi a helyzet, hogy a barátaimban való csalódások sorozata folytatódott. Megbíztam valakiben és ő visszaélt ezzel a dologgal. Nem mintha nem tudtam volna eddig is túltenni magam az efféle dolgokon. Hát ez van. A pasiknak nem kéne felbukkanniuk és megbolygatni egy amúgy is labilis barátságot két lány között. XD Nem is nagyon foglalkoznék már a dologgal, de a volt jó havernőm úgy döntött még mindig szeretne velem barátkozni. Én pedig nem vagyok semminek sem az elrontója, de a távolságot inkább megtartom. Sokan tanácsolták ezt és szerintem meg is fogadom. A poén amúgy meg az, hogy a két delikvenssel egy iskolába járok. Na de próbálom őket kizárni az életemből.
Találtam jobb barátokat, akikre őszintén szólva nem számítottam, illetve pont rájuk nem. XD Két nagyon jó barátra tettem szert és mind a hárman ugyan azt az életfilozófiát követjük, miszerint "Éljük az életünk, ne foglalkozzunk a barmokkal és a ribancokkal,és tegyük ami jól esik." Ez pedig feldob. Annyira jó a társaságuk. És nem érzem magam feszélyezve.
Nos a nagyobb gondokat asszem sikerült kifejtenem. Na most pedig mindezek után következzék a terveimről való beszámolás.
Na persze nem úgy nagyon részletesen, de azért elmondogatom a nagy vonalakat.
-Először is a már journalban elkezdett szereplő és saját világ bemutatás, úgy ahogy megszakadt. Ez köszönhető annak, hogy nagyon is karakter központú vagyok. A történet megvan a fejemben, nagy vonalakban. És részleteket nem nagyon tudok. Szerintem majd maradok a képekben való közzétételben, és az alatta való magyarázásban. Nos ugye ez egy fantasy féleségnek nevezhető valamilyen katyvasz. >< Undi.
-Még egy történet született a fejemben, ami ilyen saját életből vett badarságok maszlaga kicsit átformálva. Fura dolgokat szül a tudatalatti. De lehet ebből lesz majd a jó story amit mindenki fog szeretni.
Majd eldől, de Helyszínek nevét még mindig nem tudom normálisan kitalálni, lehet majd angolosítok, vagy latinozok.
-Na és ki találja ki mit fogok mondani?
Ez ilyen félig mesebeli félig pedig miénkhez hasonló világban játszódik. Agyament káosz fogja jellemezni, és
Terveim közt van még hogy folytatom a festést. Megpróbálok kissé élethűbben ábrázolni, amennyire képes vagyok rá. Majd meglátjuk mi lesz. Egyik nagyon jó barátom tanácsolta hogy a horoszkópos sorozatot be kellene fejezni. XD Na ez azóta is áll.
Ruhák tervezése fog majd megkezdődni, egyenlőre gyakorlás, szerencsére van segítségem. ><
Na meg, hogy ne csak a rossz dolgokról prédikáljak, új frizurával tértem haza, sajnálatosan a tavaszi mondocon helyett. >< De majd bepótolom és mindenkit megölelgetek akinek ígértem és természetesen össze vissza töröm majd a csontjaikat. CD társak már hiányoztok. Kedvenc tettestársaim remélem mihamarabb látjuk majd egymást.
Na de mára ennyi lenne majd még jelentkezem.
Vérhal legyen veletek kedveseim.











